Alber Elbaz, Frederic Malle: Superstitious

Sok éven át csodáltam Alber Elbazt, akinek a munkásságát a 90-es évek végén fedeztem fel, mikor Pierre Bergé őt választotta az Yves Saint Laurent divatház élére. Olyan márka volt ez, amelyet gyermekkoromban édesanyám, és a környezetében számos nő viselt, és amely saját esztétikai értékrendemet is alakította. Éppen ezért kellemes meglepetésként ért, hogy Saint Laurent zsenialitását Alber nem csupán tiszteletben tartotta, hanem újraértelmezte egy új generáció számára.

Amikor Alber a Lanvinhez került, nagy örömömre a feleségem, Marie, gyakran öltötte magára a kreációit. Messziről csodáltam őt, vonzott a tehetsége, és a tény, hogy számos közös barátunk szívében előkelő helyet foglalt el: azt a helyet, amelyet az igazán szeretett lények számára tartunk fenn.

Odáig azonban csak néhány hónapja jutottam el, hogy tartózkodásomat legyőzve elkérjem a telefonszámát közös barátunktól, Élie Toptól, és meghívjam Albert egy ebédre. Sokáig beszélgettünk, és nem csupán arra jöttünk rá, mennyi közös barátunk van, hanem hasonlóságot fedeztünk fel abban is, ahogy a világot és a hivatásunkat látjuk.

Alberrel beszélgetve rájöttem, hogy a szerepek felcserélhetők. „Parfümszerkesztőként” az a feladatom, hogy a lehető legjobbat hozzam ki az alkotókból. Most viszont olyasvalakivel ültem szemtől-szemben, aki épp engem ösztönzött önmagam túlszárnyalására. Egy emberrel, aki oly bőkezűen bánt az ötleteivel, terveivel és figyelmével, hogy százszorosan vágytam ezt viszonozni neki. Tele voltam ötletekkel, és ahelyett, hogy gondosan válogattam volna közülük, mindet felfedtem előtte.

Egy programozottnak, szervezettnek és logikusnak tűnő világban az irracionálist – amit mindenben és mindenhol elhanyagolunk – Alber elengedhetetlennek tartja. A szavakon, képeken és értelmen túl hagynunk kell, hogy a hatodik érzékünk – a babonáink – vezessenek bennünket, ítélkezés és elfojtások nélkül. El kell engednünk magunkat. Bíznunk kell az ösztöneinkben.

Azt mondtuk, ha közösen készítenénk parfümöt, az rendelkezne ezzel a titokzatos alkotórésszel. Mint egy könyv, amely különféle értelmezésekre ad módot, az illat szabad szárnyalást engedne a képzeletnek. Alber divatkreációihoz hasonlóan hatalmat adna viselőjének, kitörölhetetlen nyomot hagyva jóval azután is, hogy elillant. Majdnem azonnal tudtuk, hogy ha megalkotnánk egy ilyen illatot, a Superstitious (Babonás) nevet viselné. Így kezdődött minden.

Elfogódottság nélkül mutattam meg az ötleteimet Albernek, aki kiválasztott néhányat a további munkához. Tavasszal javasoltam egy arany szemmel díszített fekete üveget, mint a babona szimbólumát. Az ötleten felbuzdulva lazán skiccelt három szemet a piros filctollammal. Az egyik közülük, egy erőteljes, mégis egyszerű motívum, Alexander Calder ékszereire emlékeztetett. Mivel neki is ez volt a kedvence, megszületett a szimbólumunk.

Így történt ez a továbbiakban is: a barátságunk szelleme által vezérelve ötleteket gyűjtöttem és lehetőségek ezreit vetettem papírra New York-i csapatommal, aztán leültünk ebédelni Alberrel, és bátran megmutattam neki mindent, amit elképzeltünk. Így ingáztunk ide-oda, eltakarítva a felesleges sallangokat, valamint továbbfejlesztve az arra érdemesnek ítélt ötleteket. Beszélgetéseink végén gyakran emlékeztettem magam arra, hogy az ilyen pillanatok miatt csinálom azt, amit csinálok…

Alber a marokkói Tangiersben született, az izraeli Tel-Avivban nőtt fel, és New Yorkban élt. Ennek ellenére valahogy mégis ő a „legpárizsibb” a barátaim közül: egy örök, fekete és arany Párizs polgára. Ennek a mély, időtlen eleganciának illusztrálására Párizstól magától kölcsönöztem egy ötletet, és átalakítottam az Alber által piros filccel fehér lapra rajzolt szemet óarannyá, mélyfekete lakk háttéren.

Alber ruháihoz hasonlóan, melyek a konstrukció és a dizájn misztériumai, én is egy igazi klasszikust szerettem volna alkotni: egy olyan parfümöt, amelynek kvalitásai összetéveszthetetlenek, ám összetevői meghatározhatatlanok. Mi lehetne ennél szebb? A szerencse úgy hozta, hogy a nagyszerű Dominique Ropionnal akkor már több, mint egy éve dolgoztunk egy ilyen parfümön: egy nagyszabású aldehides virágillaton, amely félreérthetetlenül felidézi és egyben újraértelmezi a klasszikus parfümstruktúrát, és a legnemesebb alapanyagokból épül fel. Miután meggyőztem a mindig bőkezű Dominique-ot, hogy adja át nekünk az „ő” parfümjét, megmutattam az illatot Albernek, aki azonnal beleszeretett. Később találkoztak, és Dominique Alber szellemében fejezte be az illatot.

A Superstitious tehát úgy készül, mint az igazi nagy klasszikus parfümök, amikor a parfümőrök még magányosan dolgoztak, és csupán akkor mutatták be munkájukat az illathoz nevüket adó dizájnereknek, amikor az már csaknem készen volt. Mintha egy couture ruhát készítene, Dominique Alber kívánságai szerint alakította mesterművét, olyan parfümöt kreálva, amely túlmutat a definíciókon: modern, ugyanakkor megidézi a letűnt idők nagy illatait. Az illat a legfényűzőbb alapanyagokból épül fel: török rózsa esszenciából, egyiptomi jázminból, bársonyos őszi-, és sárgabarackhéjból, labdanum gyantából, szantálfából, haiti vetiverből, pacsuliból, pézsmából, amelyek mindegyike mindössze néhány futó pillanatra ismerhető fel a kompozícióból.

A Superstitious egy absztrakt műalkotás: határtalanul mély és végtelenül felemelő. Magában rejti egy nő összetettségének reflexióját. Az érzelmeit és csáberejét. A titkát.